55 éves egyiptológia képzés
Egyiptológia mindenkinek!
108 éves a magyar egyiptológia
A Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem
a Szikomor Alapítvány és a Mahler Ede Művészettörténet Kör
a 2020-21. tanévre felvételt hirdet
egyiptológia képzésére
Várjuk mindazokat, akik
-
a rendes, ötéves egyiptológia képzésben kívánnak részt venni kezdő vagy újrakezdő és haladó fokon. Évi 270 órában foglalkozunk az ókori Egyiptom történetével, régészetével, bevezetést nyújtunk a hieroglifák világába, szövegolvasás stb.).
-
korábban már tanultak egyiptológiát akár a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetemen, akár máshol, és az egyiptológiai Műhely keretében mélyítenék el ismereteiket, folytatnának önálló munkát
-
az egyiptomi szombatok rendezvényeinek rendszeres résztvevőiként évi 90 órában ismerkednek a hieroglifákkal, előadásokat hallgatnak meg az ókori Egyiptom és az ókori Kelet művészetéről, régészetéről, történetéről
-
általános- és középiskolások, valamint felnőtt kívülálló érdeklődők akiknek a Szikomor Alapítvány (ingyenes!) egyiptológia szakkört tart, (Budapesten, Szegeden - a Belvárosi Kávéház, Debrecenben - Debreceni Művelődési Központ rendezvényein, Dunaszerdahelyen és Zentán-Újvidék)
Érdeklődni és jelentkezni lehet
-
személyesen (Budapest, VI. kerület Király utca 43-45. 35-ös kapucsengő) a szombati tanítási napokon
-
emailben a drpecsiagnes@gmail.com levelezési címen
-
telefonon: (36-1)357-51-64 vagy +36-30-90-60-480 számon
: Minden érdeklődőt szeretettel várunk
a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem alapítói, tanárai, hallgatói
|